Executive Success logó

Ha a cégedben a feladatok, problémák és döntések végül mindig nálad kötnek ki, akkor nem az a fő baj, hogy túl sok a munka.
Az a baj, hogy te lettél a cég szűk keresztmetszete.

A Sikeres Delegálás 13 pontja egy interaktív online előadás cégvezetőknek, akik nem még több mindent akarnak saját kézben tartani, hanem azt akarják, hogy a munka nélkülük is elkészüljön — úgy, hogy közben a kontroll nem romlik, hanem javul.

Válassz időpontot:

Kiscsoportos, interaktív előadás. Gyakorlati nézőponttal, azonnal használható vezetői eszközökkel.

Lehet, hogy kívülről úgy tűnik, van csapatod.
Belülről viszont minden út hozzád vezet.

Hozzád jönnek a kérdésekkel.

Nálad áll meg a döntés.

Te javítod a félrement feladatokat.

Te mondod meg újra, mit kellett volna csinálni.

Te viszed a felelősséget azért is, amit elvileg másnak kellene vinnie.

Egy darabig ezt még lehet „lelkiismeretességnek” nevezni.
Egy ponton túl viszont ez már nem erény, hanem szervezési hiba.

Mert ha minden fontos dolog rajtad megy át, akkor az embereid nem tanulnak meg valódi felelősséget vállalni, te pedig egyre kevesebb időt töltesz valódi vezetői munkával.

Ilyenkor nem stratégiai feladatokon dolgozol, hanem folyamatosan tüzet oltasz. Nem céget építesz, hanem túlterhelten tartod életben azt, ami nélküled lelassulna vagy megakadna.

Itt borul rá a vezetőre a saját cége...

„Gyorsabb, ha én csinálom meg.”
„Majd egyszer elmagyarázom.”
„Úgysem lesz olyan, mint ahogy én szeretném.”
„Nincs emberem, akire ezt rá merem bízni.”
„Nem is tudom pontosan mit kellene leadnom
és hogyan.”
„Próbáltam már delegálni, de nem
volt benne köszönet.”

Elsőre mindegyik logikusnak tűnik, csakhogy éppen ezek a mondatok tartják bent a vezetőt a napi darálóban.

A delegálás ugyanis legtöbbször nem a jó szándékon bukik el. Ott csúszik félre, ahol nincs világosan leosztva a feladat, nincs pontosan megfogalmazva a felelősség, nincs tisztán kimondva az elvárt eredmény, és nincs olyan bevált delegálási módszer, amely mellett a feladat valóban kikerülhet a vezető kezéből.

A delegálás nem kontrollvesztés. A delegálás a kontroll egy működő rendszerbe foglalása.

Mit kapsz ezen az előadáson?

Az előadásban végigmegyünk a sikeres delegálás 13 kulcspontján, és megmutatjuk, hogyan lesz a „majd megoldjuk” helyett egy olyan eredmény, mintha Te csináltad volna.

A sikeres delegálás 13 pontja

1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13

Kinek való ez az előadás?

Ez az előadás neked szól, ha:

  • cégvezetőként vagy tulajdonosként túl sok operatív részlet nálad landol,
  • gyakran azt érzed, hogy nélküled lelassulnak vagy megakadnak a dolgok,
  • nem tudod, mit lehetne valóban leadni és pontosan hogyan?
  • vannak embereid, de nem elég önállóak,
  • szeretnél több kontrollt, de nem több mikro-menedzsmentet,
  • szeretnéd, hogy végre kialakuljon egy olyan szervezeti rend, amire lehet építeni és amivel szintet tudtok lépni.

Nem neked szól, ha csak inspirációt keresel, de nem akarsz ránézni a saját vezetői működésed fejlesztendő pontjaira.

Helle Nóra
Helle Nóra Az Executive Success Kft. egyik alapítója és tulajdonosa.

Mit fogsz hazavinni az előadásról?

Az előadás után nem csak azt fogod tudni, hogy miért nem működik nálatok a delegálás, hanem azt is, hogy min kell változtatnod először.

Világosabban fogod látni:

  • miért fulladnak félreértésbe az utasítások,
  • milyen vezetői eszközök alkalmazása hiányzik a cégedben és min kell erősítened,
  • hogyan tudsz javítani a szervezettségen,
  • hogyan kell úgy delegálni, hogy a feladat ne kerüljön vissza Hozzád,
  • hogyan kell úgy számon kérni, hogy abból eredmény legyen, ne feszültség.

És ami a legfontosabb:

Lesz egy használható szempontrendszered arra, hogy a céged ne csak rajtad keresztül legyen működőképes.

Időpontok és részvétel

A sikeres delegálás 13 pontja
interaktív online előadás

Válassz időpontot:

Részvételi díj:
49 000 Ft + áfa / fő

Ha a cégedben a delegálás már most is napi feszültségforrás, ez az összeg annak az árnak a töredéke, amit a szervezetlenség minden héten elvisz.

Visszajelzések

„Végre tudok foglalkozni a saját feladataimmal!”L. Á., cégvezető
„Azonnal megvalósítható dolgokat, a napi gyakorlatba bevezethető és hatásos folyamatokat kaptam.”Zentai Ágnes, ügyvezető
„Tanácsadásuk kimutathatóan szervezettebbé teszi a vállalkozásomat.”Gordos Tamás, ügyvezető

A következő lépés azoknak, akik szeretnének külső segítséget a cégreszabott delegálási rendszerük kivitelezésében:

Az előadás után lehetőséged lesz jelentkezni egy cégreszabott delegálási diagnózisra, ahol megnézzük:

  • van-e működő szervezési táblád,
  • tiszták-e a munkakörök vagy kalapok,
  • mérhető-e, amit elvársz,
  • és milyen sorrendben érdemes felépíteni a delegálás valódi infrastruktúráját.

Gyakori kérdések

Mi van, ha úgy érzem, nálunk nem a delegálás a fő baj, hanem az emberekkel van gond?

Lehet, hogy részben igazad van. De amíg nincs tiszta funkció, felelősség, elvárt eredmény és kontroll, addig nem fogod pontosan látni, hogy emberprobléma van, vagy rendszerprobléma. És a tapasztalat azt mutatja, hogy a kevésbé „jó” emberek is megtáltosodnak, amikor egy józan és ésszerű rendszer segíti a munkavégzést.

Mi van, ha nincs szervezési táblám?

Pont ezért érdemes részt venni. Az egyik fő cél, hogy világossá váljon: szervezési tábla nélkül a delegálás véletlenszerű marad.

Mi van, ha már próbáltam delegálni, és rosszul sült el?

A rossz delegálás élménye nem bizonyítja, hogy nem lehet delegálni. Többnyire azt bizonyítja, hogy az átadásból kimaradt néhány kritikus pont.

Ez elméleti vagy gyakorlati előadás lesz?

Gyakorlati. Nem motivációs beszédet kapsz, hanem olyan szempontokat és eszközöket, amelyeket a saját céged működésére tudsz rátenni.

Kis cégre is használható?

Igen. Sőt, sokszor épp a kisebb, pár fős cégekben a legégetőbb a vezetői szűk keresztmetszet.

Mitől lesz jobb a kontroll, ha többet adok le?

Attól, hogy nem ösztönös és alkalmi átadás történik, hanem tiszta felelősségi rend, elvárt eredmény és ellenőrzési ritmus.

Mi történik az előadás után?

Ha szeretnéd, a következő lépés egy delegálási diagnózis konzultáció lehet, amelyben megnézzük, hogyan lehet a tanultakat a céged szervezésébe átültetni.

Ha ma úgy érzed, hogy a céged sokszor rajtad áll vagy bukik, akkor nem még több erőfeszítésre van szükséged.
Hanem egy jobb delegálási rendszerre.

Nézd meg, hol akad el nálad a delegálás — és hogyan lehet ezt rendbe tenni!